Magzati fejlődés a várandósság hetedik hónapjában

Magzati fejlődés 2017. október 28.

A harmadik trimeszter kezdetétől, a 28. héttől a magzatnak már egyre kevesebb helye van mocorogni. A magzat tempósan növekszik.

Súlya már 1150 gramm, ami nagyjából a várható születési súly harmada. Teste huszonöt, lábacskái pedig öt és fél centiméter hosszúak. Testének arányai már körülbelül olyanok, amilyenek születéskor is lesznek. Mostantól, ha megszületik, orvosi ellátás mellett nagy esélye van az életben maradásra. A babák kilencven százaléka ekkor már fejvégűen helyezkedik el. Ez azonban a szülésig még többször is változhat.

Nőni kezd a haja, a szemöldöke és a szempillája. Az agya nagyon gyorsan fejlődik. A tüdeje még nincs teljesen „készen”, de működik. A hallása tovább fejlődik, erős hangokra rugdosni kezd. Meg tudja különböztetni a magas és mély hangokat egymástól. Ekkorra járóreflexei is kialakultak. Esetenként már  meg lehet különböztetni a pocakon keresztül a fejét a popsijától. A 30. héttől észrevehetően kevesebbet mozog a baba. Már képes testhőmérsékletének szabályozására is. A 31. héttől bőrét vastag magzatmázréteg borítja. Körmöcskéi már ujjai hegyéig érnek.

Partnereink

  • Kelly's Hungary partner
  • BioGaia partner
  • Naturland_logo
  • univer_logo
  • Sonnentherme_logo
  • rossmann_logo
  • RMC_logo2
  • Ringato_logo
  • reckitt_benckiser_logo
  • Penzvero_logo
  • partvonal_logo
  • Mens_Health_logo
  • LG_logo
  • harmat_kiado_logo
  • gyermekmento_logo
  • GSK_logo
  • eva_logo
  • weleda_logo
  • biopont_logo
  • beiersdorf_logo
  • amiotthonunk_logo
  • alma_logo
  • aegon
  • berlin_chemie_logo
  • boiron_logo
  • emmi_logo
  • hellobaby_logo
  • henkel_logo
  • honda_logo
  • kepmas_logo
  • kolping_hotel_logo
  • magyarkonyha_logo
  • magyartermek_logo
  • operahaz_logo
  • otpep_logo
  • philips_logo
  • teva_logo
  • unilever_logo

Promobox
Az első pillanattól...