Névadási szokások

Hasznos tanácsok 2016. október 30.

A PromoBox közösségi oldalán tettük fel a kérdést, hogyan adtak nevet az anyukák és apukák babájuknak. Több mint 100 követőnk osztotta meg velünk a családi névadás történetét. A kedves, életírta kommentekből szemezgettünk.

Sok családban a szülők keresztnevét viszi tovább a gyermek. Mártáéknál is pont így történt: „A legelsőnél adott volt, hogy ha fiú lesz akkor apa nevét, ha lány akkor enyémet kapja. Fiú lett….”

Anett gyermekkora óta Leventének szerette volna nevezni kisfiát. „Én már gyerekkoromban eldöntöttem, hogy ha egyszer fiam lesz, Levente lesz. Nem tudom, hogy jött a név, akkoriban még nem is lehetett hallani, egyáltalán még távoli ismerősöm sem volt, akit így hívtak volna.”

Juditék lánynévvel készültek: Meggyőződésem volt, hogy lányom lesz, Pankának szerettem volna elnevezni. Aztan egyszer azt mondta egy barátnőm, aztan nehogy kiderüljön, hogy Panka valójaban Palkó! Megtetszett a Palkó név, és mit tesz Isten, pár hét múlva kiderült, hogy kisfiút várok.

Vannak egészen különleges, emlékezetes névadások. Anitáéknál így történt:  „Mi sokáig fiúnak gondoltuk és a neve Szabolcs Patrik lett volna. De a16. héttől tudtuk, hogy kislány. Henriett Barbara lett volna, de ez elég hosszú névnek bizonyult. Aztán egy este néztük a tévét, és a Nóra név említésekor akkorát rúgott a kislányunk, hogy azt hittem kiesik a pocakomból!  Így lett Nóra a neve, imádjuk a nevét is és őt is.”

Diána Andrea kislányának pedig egy álomból kiindulóan lett neve: „Mikor megfogant a kislányunk, egy álmot láttam.
Egy göndör, fekete hajú kislány ugrándozott körülöttem az ágyon, és “Regina”- nak szólítottam.
Akkor értettem meg, hogy kislányom lesz és így fogják hívni….”

A névadás során olyan is történik, hogy anya és apa külön-külön találnak rá arra a névre, ami gyermekük neve lesz. Nikolettáéknál pontosan így történt:  „A mi kislányunk Délia, nekem nagyon nagyon tetszett a név, de nem említettem apának, mert gondoltam nem tetszene neki. Aztán egyik nap lapozgatta az utónévkönyvet, és mondta, hogy milyen szép nevet talált, legyen a lányunk Délia Zsófia. Nagyon meglepődtem, hogy pont ezt a nevet szúrta ki, soha nem említettem neki :)”

Flóra pedig három névadás történetét is megosztotta velünk: „Párom családjában van egy családkutató. Ő mutatott nekem pár régi fényképet. Az egyiken szerepelt egy néni (ükükük). Róza. Már akkor mondtam a páromnak, hogy ha egyszer majd a felesége leszek és lesz lányunk, így fogják hívni. Teltek az évek, lett lányunk, a férjem hozzárakta az Annát, így Anna Róza lett. De mindenki Rozinak hívja (Annára nem is hallgat). A második babánk Júlia Elza vagy Boldizsár lett volna, de 22 hetesen angyalka lett, így ezt a két nevet vele együtt eltemettük a szívünkben. Harmadik babánknál lányom szülinapján teszteltem, előző este azt álmodtam, hogy van egy fiam, Miklós. A teszt pozitív lett, a baba meg fiú. Miklós Dezső ( a második nevét a lányom adta neki, 25 hetes terhes voltam, már tudtuk, hogy Miklós lesz és a lányom egyre csak hajtogatta, hogy Dezső-Dezső de nem ismerünk ilyen nevű embert. Megnéztük az utónév könyvben a jelentést: Dezső: nagyon várt, áhított fiú gyermek. Miklós Dezső lett a neve) Hát így.”

Nagyon köszönjük a rengeteg kedves, őszinte és érdekes kommentet!

Partnereink

  • Kelly's Hungary partner
  • BioGaia partner
  • Naturland_logo
  • univer_logo
  • Sonnentherme_logo
  • rossmann_logo
  • RMC_logo2
  • Ringato_logo
  • reckitt_benckiser_logo
  • Penzvero_logo
  • partvonal_logo
  • Mens_Health_logo
  • LG_logo
  • harmat_kiado_logo
  • gyermekmento_logo
  • GSK_logo
  • eva_logo
  • weleda_logo
  • biopont_logo
  • beiersdorf_logo
  • amiotthonunk_logo
  • alma_logo
  • aegon
  • berlin_chemie_logo
  • boiron_logo
  • emmi_logo
  • hellobaby_logo
  • henkel_logo
  • honda_logo
  • kepmas_logo
  • kolping_hotel_logo
  • magyarkonyha_logo
  • magyartermek_logo
  • operahaz_logo
  • otpep_logo
  • philips_logo
  • teva_logo
  • unilever_logo

Promobox
Az első pillanattól...