Kislány a jégen
Bizonytalanul suhanok előre. Néha összeakadnak a lábaim, és botlok egyet-kettőt, de sikerül tovább egyensúlyoznom. Élvezem a “részeges” száguldást. Szól a zene, ritmusra lépek és egyre koncentrálok: talpon maradni és tovasuhanni a tükörsima jégen…
Korcsolyázni szeretnék
Úgy vágytam már egy kis lazításra, kikapcsolódásra. A monoton hétköznapok csak teltek, én meg “hősként” tettem a dolgom babám mellett. Szinte időm sem volt gondolkodni, hogy mire is vágynék úgy igazán. Azon vettem észre magam, hogy elsodornak a teendők… De mivel belülről egyfajta “lázadást” kezdtem érezni, eldöntöttem, meghallgatom ezt a belső hangot: önmagamat. Ahogy elkezdtem odafigyelni, egy gyermeki érzés villant elő bennem. Gyermekkorom egyik kedvenc téli időtöltése melengette át belsőmet: Korcsolyázni szeretnék! Visszagondoltam arra, hogy délutánonként felhőtlen boldogsággal kinn körözök a jégen, és figyelem a többi embert, akik hasonló oldottsággal adják át magukat a tél vidám élményének.
Megengedhetem magamnak ezt a luxust?
Belső párbeszédemben rögtön jött a kétkedés: megengedhetem egyáltalán magamnak azt a luxust, hogy csak magamra fordítsak egy pár órát? Annyi “fontos dolgom” lehetne… De ha igazán őszinte vagyok magamhoz, igazából egyik sem rólam szól, hanem a környezetemről… Ha a kisfiamtól kapok is egy kis kimenőt, “hasznosan” kellene tölteni az időt.
De a makacs kis “gyermek” odabenn ez alkalommal nem hagyta annyiban: miért is ne csábulhatnék el egy kicsit? Miért ne használhatnám ki ezt az alkalmat saját kedvtelésemre? Miért kell mindig mindent “racionálisan” tenni? Hol marad a színes őrültség, ami megédesíti a napokat? A mozgás végtelen szabadságot ad! Újra gyermekként, felszabadultan tölthetek egy kis időt. Egészséges is, formában is tart! És ha nem elég az érvekből, kisfiamnak hogy fogom megtanítani a korizást? Hogy lehetne majd egyszer közös élményforrás, ha nem gyakorolok?
Döntöttem: elmegyek korizni
És igen, óriási élmény volt! Sőt, valójában többet adott, mint gondoltam…
A jégen egyensúlyozás azonnal magával ragadott. Kikapcsoltam a jelen állandóan zakatoló gondolatait, hisz koncentrálnom kellett. És ahogy kezdtem a jégen feloldódni, kezdett a régi gyermekkori érzés is belopódzni a lelkembe. Egyedül voltam, nem volt ismerős velem, de aki látott volna, biztosan fel sem ismert volna. Friss, üde és mosolygós voltam. A gyermeki ragyogás ott ült az arcomon.
Kivirult a lelkem
Izzadtan és kellemesen fáradtan álltam a pálya szélén és arra gondoltam, hogy mindjárt jönnek értem: a kisfiam és az apukája. Mindjárt újra fel kell vennem a hátizsákot a szülői feladatok sorával és felelősségével. De ez a pillanat még az enyém: jóleső pihenés a botladozó száguldás után. Sikerült pár órára felvirágoztatni kimerült és sokszor gondterhelt lelkemet.
Nekünk felnőtteknek is jár néha a gyermeki bohóság és a határtalan szabadság érzése. Nekem mozgás közben ez mindig besurran a lelkembe.
