Hogyan oldjuk meg párkapcsolati konfliktusainkat?

Anyalélek, Apalélek 2017. október 13.

A boldog együttéléshez a kommunikáción és a konfliktuskezelésen keresztül vezet az út. Hogyan oldjuk meg a konfliktusainkat?

A jó vita

Egy házasságban a  vita jelenléte nem jelent problémát – sőt! A gondolatok, vélemények kicserélése, az  érzelmek megosztása proaktív, építő jellegű, amennyiben bizonyos szabályokat betartunk. Nem szabad azonban átsodródnunk a  veszekedés területére, ahol a  személyeskedés, a  saját dühünk, keserűségünk kiadása a  fő jellemző, gyakran a  másik megbántása árán. Ezzel szemben a  vita központjában a  konfliktus megoldása áll, a  két fél gondolatainak, érzelmeinek elmondásával.
Egy „jó” vitában nem kerülnek elő régi ügyek, nem emlegetjük fel az  aktuális vitához szorosan nem kötődő témákat – különösen nagy kísértés szokott lenni a  másik családja vagy házastársunk számunkra nem előnyös, éppen nem érintett tulajdonsága –, leginkább a  konfliktus megoldását érdemes fókuszban tartani, nem elkanyarodni tőle.

Vékony jégen

A legjobban akkor járunk, ha nyugodt körülmények között, nem rohanva, kissé ráhangolódva a  témára, akár a  másiknál előre rákérdezve („van kedved most beszélgetni kicsit a  témáról?”) kezdünk neki a  beszélgetésnek. Érdemes az  „én-üzeneteket” használnunk, aminek során a  saját érzéseinket, gondolatainkat mondjuk el a  másiknak úgy, hogy nem térünk el a  témától, csak a  helyzet megoldására koncentrálunk a  másik érzelmei, gondolatai segítségével is.
Gyakran előfordulhat, hogy a  pár egyik vagy mindkét tagja él az  irónia eszközével is. Kutatások bizonyítják, hogy az  intelligenciát fejleszti, de meg kell bizonyosodnunk afelől, hogy a  párunk érti-e, elfogadja-e ezt a  fajta kommunikációt egy érzelmileg kiélezett vitahelyzetben.

Folytatás a Képmás magazin weboldalán.

Szerzők: Gyombolai-Kocsis Fruzsina és Gyombolai Zsolt pszichológusok

Partnereink

  • Berkemann
  • Kelly's Hungary partner
  • BioGaia partner
  • univer_logo
  • Sonnentherme_logo
  • rossmann_logo
  • RMC_logo2
  • Ringato_logo
  • reckitt_benckiser_logo
  • Penzvero_logo
  • partvonal_logo
  • Mens_Health_logo
  • LG_logo
  • harmat_kiado_logo
  • gyermekmento_logo
  • GSK_logo
  • eva_logo
  • weleda_logo
  • biopont_logo
  • beiersdorf_logo
  • amiotthonunk_logo
  • alma_logo
  • aegon
  • berlin_chemie_logo
  • boiron_logo
  • emmi_logo
  • hellobaby_logo
  • henkel_logo
  • honda_logo
  • kepmas_logo
  • magyarkonyha_logo
  • magyartermek_logo
  • operahaz_logo
  • otpep_logo
  • philips_logo
  • teva_logo
  • unilever_logo

Promobox
Az első pillanattól...