A várandósság első jelei

Hasznos tanácsok 2016. november 16.

Természetesen nincs két egyforma várandósság, így az első jelek is változóak lehetnek. Mégis megpróbáljuk összefoglalni, hogy melyek azok az jelek, tünetek, amik a várandósságot elsőként jelezhetik.

A várandósság legkorábbi jele sokszor hasonlít az ún. premenstruációs (a menstruációt megelőző) szindróma tüneteihez. Ezek az enyhe alhasi görcsök, a nyomásérzés és az érzékeny mellek.

Talán a legismertebb első jelnek mondható az időszerű menstruáció kimaradása. Gyakori változás az émelygés, hányinger, hányásmegjelenése. Ez legtöbbször a reggeli órákban tör a nőkre, de sajnos nem ritka, hogy napközben is előfordul. Ehhez kapcsolódik a szagérzékenységis. Hirtelen intenzívebben érzékeljük ebben az időszakban a különböző illatokat, szagokat. Persze ebben az esetben is változó, hogy egy – egy illat valakinek kellemes, vagy kifejezetten büdös.

Feltűnik az ételekhez való viszonyulás megváltozása, bizonyos ételek kívánása vagy az adott ételektől való undorodás. Általában ilyenkor egy eddig imádott ételből ellenség, és egy eddig került ételből kívánt étel lesz.

Megváltozik a közérzet: indokolatlannak tűnő fáradtságérzet jelenik meg, megszaporodnak a hangulatváltozások (az ingerlékenység), és olykor megjelenik a szédülés, ami lehet csupán kellemetlen érzés, de ájulással is végződhet.

Illetve lehetnek még további testi jelek: gyakori vizelés (vagy vizelési inger) lép fel, esetenként lehetnek pecsételő vérzések, alhasi görcsök. Az általunk megszokott emésztés megváltozhat. Eddig nem tapasztalt gyomorégés, és ennek következményeként akár reflux megjelenthet. Ráadásul a bőrünkön is lehet változás: megjelennek pigmentfoltok, és feszülő mellérzés is felléphet.

Persze ezen jelek más okból is előfordulhatnak a női szervezetben, de ha állapotos lesz egy nő, akkor nagy valószínűséggel a fenti jelek közül többet is észrevesz magán. A bizonyosság kedvéért a tünetek azonosítása után érdemes elvégezni egy terhességi tesztet, majd konzultálni a nőgyógyászunkkal.

Természetesen a kellemetlen, zavaró jelek, tünetek többsége a várandósság előre haladásával, legkésőbb a szülés után elmúlnak.

Partnereink

  • Kelly's Hungary partner
  • BioGaia partner
  • Naturland_logo
  • univer_logo
  • Sonnentherme_logo
  • rossmann_logo
  • RMC_logo2
  • Ringato_logo
  • reckitt_benckiser_logo
  • Penzvero_logo
  • partvonal_logo
  • Mens_Health_logo
  • LG_logo
  • harmat_kiado_logo
  • gyermekmento_logo
  • GSK_logo
  • eva_logo
  • weleda_logo
  • biopont_logo
  • beiersdorf_logo
  • amiotthonunk_logo
  • alma_logo
  • aegon
  • berlin_chemie_logo
  • boiron_logo
  • emmi_logo
  • hellobaby_logo
  • henkel_logo
  • honda_logo
  • kepmas_logo
  • kolping_hotel_logo
  • magyarkonyha_logo
  • magyartermek_logo
  • operahaz_logo
  • otpep_logo
  • philips_logo
  • teva_logo
  • unilever_logo

Promobox
az első pillanattól...