Június – Dr. Gullai Nóra

2016. június 1.

Interjú Dr. Gullai Nórával, szülész-nőgyógyásszal

  • Az orvoslásnak miért éppen ezt a szakterületét választotta, volt esetleg példaképe, aki befolyásoló erővel bírt a döntésében?

A biológia a mai napig le tud nyűgözni. Emberi ésszel felfoghatatlan, hogyan képes sok millió molekula, fehérjék, lipidek, nukleinsavak olyan összhangban együttműködni, hogy funkcióképes sejtek, szövetek, szervek és egy komplett szervezet alakuljon ki belőlük, végül pedig az egészből megszülessen egy-egy gondolat vagy mosoly. Mennyi mindennek kell egyszerre hibátlanul működnie ehhez. Eleinte idegtudományi kutatásokban vettem részt, majd elsőévesen a kötelező nyári gyakorlatot a szülészeti klinikán töltöttem. A gyakorlaton jól éreztem magam és annyira megfogott a szakma sokoldalúsága, hogy eldöntöttem, ezzel szeretnék a későbbiekben foglalkozni.

  • Gyermekkorában milyen szakmát képzelt el magának, mi szeretett volna lenni, ha egyszer „nagy lesz”?

Mióta tudom, hogy kell választanom egy foglalkozást, azóta orvos szeretnék lenni. Sem orvos, sem egyéb reál érdeklődésű tagja nincs a családomnak, kezdetben furcsállták is a viselkedésemet. Körülbelül öt éves lehettem, amikor a bátyám plüssnyulát megoperáltam Balatonon, egy műanyag, kék gördeszkán toltam be a műtőbe és egy elég bonyolult mellkassebészeti beavatkozást végeztem el rajta. Nagy örömömre szolgál, hogy azóta is kifogástalan állapotban van.

  • Mit szeret leginkább a szakmájában, mi a legfőbb érdeklődési területe?

Elsősorban a szakma sokszínűségét szeretem, hiszen van benne egy kis belgyógyászat, sebészet, urológia, onkológia, genetika, képalkotó diagnosztika, meddőség és persze az egész várandósság, valamint a szülés. Idővel persze az ember megtanulja, hogy ez a sokoldalúság megfelelő önkritikát is követel, hiszen képtelenség mindenhez a legmagasabb színvonalon érteni, egyszerűen nem reális, hogy valaki egyszerre kiváló onkológus és endokrinológus legyen, aki ért a meddőséghez, valószínűleg nem lesz nagy gyakorlatú operatőr és így tovább. Úgy gondolom, hogy az általános szülészet-nőgyógyászati eseteket mindannyiunknak meg kell tudnunk jól oldani, a speciális ellátást igénylő pácienseket viszont szakmai és morális kötelességünk megfelelő tapasztalattal rendelkező specialistához irányítani, hiszen csak így tudjuk biztosítani számára a legjobbat. Ebből nem szabad hiúsági kérdést csinálnunk és remélhetőleg a páciensek is megértik ezeket a döntéseket. Én személyesen hiszek abban, hogy a szülészet-nőgyógyászat olyan, egyénileg és társadalmilag is jelentős problémák (pl. genetikai betegségek, koraszülés) megoldására – is – keresi a választ, amikhez ha csak egy keveset hozzá tudok tenni, az engem már boldoggá tesz. Szűkebb érdeklődési területem egyébként a diagnosztika, melynek egyik legfőbb eszköze a mi pályánkon az ultrahang. Igyekszem minél nagyobb tudást magamra szedni ezen a területen is.

  • Ön ambiciózus, új ismereteket elsajátítani, a saját szakterületén fejlődni vágyó ember. Már gimnáziumi évei alatt is kutatómunkák részese volt, az egyetemi évek alatt számos tanulmányt írt, díjakat, köztársasági ösztöndíjat nyert el. Szakmai rátermettségéhez, elhivatásához nem fér kétség. Milyen célt tűzött ki magának az orvosi pályán?

Ahogy feltette a kérdést, azonnal az ismert sorok jutottak eszembe: a cél a küzdés maga. Soha nem leszek olyan orvos, amilyen lenni szeretnék és remélem is, hogy soha nem fogom elhinni magamról, hogy most már elég jó vagyok, mert ez azt jelentené, hogy elégedetten hátradőlhetek. Folyamatosan érzem, hogy a betegellátási gyakorlatomon éppen hol kell változtatnom és mik azok a pontok, amiket újra kell gondolnom, ennek számtalan szakmai, emberi oka lehet. Alapvetően a nyugat-európai/amerikai típusú, bizonyítékokon alapuló orvoslás szemléletét érzem magaménak és igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni annak érdekében, hogy lépést tudjak tartani a legfrissebb szakmai információkkal. Ez nem könnyű, hiszen a szülészet-nőgyógyászat rendkívül szerteágazó és igen dinamikusan fejlődő tudomány, könnyű elveszni a folyamatosan szaporodó adatok között. Szerencsére most egy olyan csapatban dolgozhatok, akiktől nagyon sokat tudok tanulni ebben a szemléletben, hálás vagyok a segítségükért.

  • Mi az, amire pályafutása során a legbüszkébb, mit tart a legnagyobb sikerének?

Azt hiszem, fiatal vagyok még ehhez a kérdéshez, furcsa lenne, ha valamire – legalábbis a szakmában – már most nagyon büszke lennék. Ha mégis most kell visszanéznem, akkor talán az Európai Szülészet-Nőgyógyászati Kollégium klinikai ösztöndíját emelném ki, mert azt első és eddig egyedüli magyarként nyertem el úgy, hogy semmilyen hátszelem nem volt hozzá. Filozófiai síkon pedig azt egy fontos dolognak tartom, hogy soha nem adtam fel az önazonosságomat. Ez persze a gyakorlati életben legalább annyi hátránnyal jár, mint amennyi előnye van, de ezzel együtt hiszek benne, hogy csak azon az úton érdemes haladni, amivel őszintén egyetértünk.

  • Mi a legkedvesebb története, melyet szakrendelései során tapasztalt?

Lehet, hogy nem pont erre gondolt, de néhány igazán őszintén kimondott „köszönöm”. Ezekre sokáig emlékszem. Többször előfordult továbbá, hogy gyermekkori barátaim, személyes ismerőseim fordultak hozzám valamilyen problémával, vagy azzal, hogy babát várnak. Mindig megtisztelő a bizalmuk és számomra is különleges érzés olyan embereket kísérni életük meghatározó eseményén, akikkel számos személyes emlék köt össze.

  • Mivel foglalkozna szívesen, ha nem orvosként praktizálna? Visszatérne esetleg a kosárlabdához, melyet ifjúkorában versenyszerűen űzött?

A versenysporthoz már öreg vagyok, viszont van egy titkom. Másodéves rezidens koromban felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, filmrendező szakra. Nem gondoltam teljesen komolyan, inkább csak kíváncsi voltam, hogy egyáltalán labdába rúgnék-e. Életem legszórakoztatóbb felvételijét írtam meg és úgy tűnik, másoknak is tetszett, hiszen behívtak a második fordulóba, ahol főleg a terhességi magas vérnyomásról és Aki Kaurismäkiról beszélgettünk a vizsgabizottsággal. Filmrendező nem lett belőlem, viszont ennek a történetnek köszönhetem a férjemet. Na, rá például már most nagyon büszke vagyok.

  • Mi a kedvenc szabadidős tevékenysége? Hogyan piheni ki magát?dr_gullai_nora

Igyekszem minél több időt tölteni a számomra fontos emberekkel, leginkább ez tölt fel. Imádok enni és főzni, jöhet bármi a street food-tól a fine dining-ig, úgyhogy ha tehetjük, elmegyünk vacsorázni, vagy komplett estéket töltünk a konyhában a vágódeszka és a serpenyő mellett. Ezen kívül a sport és a művészet kapcsol ki, a tévében kizárólag sportcsatornákat vagy filmeket nézek, illetve igyekszem minél többször eljutni színházba, hangversenyekre, kiállításokra. Az operát különösen szeretem, néhány hete volt lehetőségem eljutni a MET-be, ahol Elina Garancával és Sondra Radvanovskyval láttam a Roberto Devereux-t, hatalmas élmény volt.

  • Közel áll Önhöz a mozgóképkultúra, sokat jár moziba, filmklubokba. Mi a kedvenc műfaja és melyik az Ön számára legkedvesebb film?

Alapvetően a szerzői film/dráma világában érzem jól magam, de láttam már kiváló animációs filmet és nagyon rossz filmdrámát. Az elmúlt évek felkapottabb sikerfilmjei közül rajongtam A nagy szépségért, de ha egy rendezőt kell kiemelni, akkor Ingmar Bergmant mondanám. Az egész életmű tiszteletet érdemel, de A farkasok órája, az Őszi szonáta, a Suttogások és sikolyok, a Persona vagy A nap vége számomra személyesen is meghatározó filmek. Tarkovszkij Áldozathozatala olyan mélységekbe visz, ami ritkán tapasztalható meg még a legjobb rendezők esetében is, de a Cigányok ideje, az Annie Hall, az Iris, Egy asszony meg a lánya, ezek mind fontos filmek számomra, persze hosszasan lehetne még folytatni a sort. Magyarok közül Tarr Béla Családi tűzfészek, Szabó István Bizalom és Zolnay Pál Fotográfia című filmjeit emelném ki.

  • Melyik a kedvenc PromoBox szolgáltatása, mi a véleménye róla és miért ajánlaná?

Egyrészt az Édes kisbabám mobil alkalmazást tartom ötletes és hasznos segítségnek kismamák számára, másrészt a PromoBox kiadásában megjelent BabaVáró ismeretterjesztő füzetet javaslom olvasásra, hiszen segítségével tényleg hasznos gyakorlati információkra tehetnek szert az érdeklődők. Megtisztelő volt számomra, hogy közreműködhettem a létrejöttében.

Partnereink

  • Kelly's Hungary partner
  • BioGaia partner
  • Naturland_logo
  • univer_logo
  • Sonnentherme_logo
  • rossmann_logo
  • RMC_logo2
  • Ringato_logo
  • reckitt_benckiser_logo
  • Penzvero_logo
  • partvonal_logo
  • Mens_Health_logo
  • LG_logo
  • harmat_kiado_logo
  • gyermekmento_logo
  • GSK_logo
  • eva_logo
  • weleda_logo
  • biopont_logo
  • beiersdorf_logo
  • amiotthonunk_logo
  • alma_logo
  • aegon
  • berlin_chemie_logo
  • boiron_logo
  • emmi_logo
  • hellobaby_logo
  • henkel_logo
  • honda_logo
  • kepmas_logo
  • kolping_hotel_logo
  • magyarkonyha_logo
  • magyartermek_logo
  • operahaz_logo
  • otpep_logo
  • philips_logo
  • teva_logo
  • unilever_logo

Promobox
az első pillanattól...