Hogyan vigyük be a babát először a vízbe?

Utazás 2017. június 28.

Az első pancsolással érdemes várni a baba féléves koráig. A baba a nagy víz látványától, a szokatlanul hideg víztől, vagy akár a hullámzástól is megijedhet. Ezért fontos, hogy lépésről lépésre ismerkedjen meg az édesvízzel, vagy akár a tengervízzel.

A körültekintő vízhez szoktatás az első lépés a gondtalan közös pancsoláshoz. A babaúszásra járó babák szülei jól tudják, az első babaúszás – óra sem azzal kezdődik, hogy zutty, bele a vízbe! Lassan, a gyermek ritmusához igazodva kell próbálkozni.

A vízhez szoktatás

A vízhez szoktatás első fázisa, hogy szoktatni kell  a vízhez. Először csak a lábacskáit lógatjuk be a vízbe, majd a karjait is bevizezhetjük. Ha élvezi a kicsi, akkor karban, együtt is bemehet apával vagy anyával a vízbe. Alapszabály, hogy az első fürdőzésekkor mindig karban legyen a baba. Ha már tud ülni, remek lehet a beülős úszógumi is. Ha a baba még nem ül biztosan, ne tegyük bele a beleülős úszógumiba sem! Mindenképpen fontos, hogy ugyanúgy megszeppenhet a csöppség, mint minden első élménytől: sírhat, kapálózhat. Semmit ne erőltessünk!

Nagyon fontos, hogy jól válasszuk ki az első fürdőzés helyszínét. Stégről, szikláról ne lógassuk be a babát a vízbe. Ez nagyon veszélyes lehet, hiszen  megcsúszhatunk, belepottyanhat a gyerek véletlenül is a vízbe. A bababarát szállodákban van külön babamedence, amit csak ők használnak. A medence kialakítása, dekorációja is igazodik a csöppségek igényeihez.

Az első pancsoláshoz a langyos, kb.  31-32 fokos medence az ideális. Az sem baj, ha ennél hűvősebb a víz (a Balaton már 25 fokosan is melegnek számít!).

Partnereink

  • Naturland_logo
  • univer_logo
  • Sonnentherme_logo
  • rossmann_logo
  • RMC_logo2
  • Ringato_logo
  • reckitt_benckiser_logo
  • Penzvero_logo
  • partvonal_logo
  • Mens_Health_logo
  • LG_logo
  • harmat_kiado_logo
  • gyermekmento_logo
  • GSK_logo
  • eva_logo
  • weleda_logo
  • biopont_logo
  • beiersdorf_logo
  • amiotthonunk_logo
  • alma_logo
  • aegon
  • berlin_chemie_logo
  • boiron_logo
  • emmi_logo
  • hellobaby_logo
  • henkel_logo
  • honda_logo
  • kepmas_logo
  • kolping_hotel_logo
  • magyarkonyha_logo
  • magyartermek_logo
  • operahaz_logo
  • otpep_logo
  • philips_logo
  • teva_logo
  • unilever_logo

Promobox
az első pillanattól...