Simone Cave – Dr. Caroline Fertleman: Az okos baba

Könyvajánló 2015. július 1.

okos_baba

100 játék és gyakorlat gyermekünk dinamikus fejlődéséhez

Újra kapható!

“A kislányom még a pocakomban volt, amikor a közös játékot elkezdtem vele. Megkocogtattam a hasam, vagy énekeltem, dúdoltam neki, és ő mindenre mozgással, forgolódással válaszolt. Tudatta velem, hogy hallja, érti, mit csinálok, és nagyon várja már, hogy ezt a remek mókát a pocakon kívül is folytassuk. Nem is álltam le a játékkal a születése után, azóta sem telik el úgy nap, hogy ne próbálnánk ki, fedeznénk fel közösen valami új dolgot. Erre a könyvre azért figyeltem fel, mert megmutatja, hogy felesleges a boltba rohanni drága játékokért, hiszen egyszerű, otthon fellelhető eszközökkel is leköthetjük csöppségünk figyelmét. A játék által pedig nemcsak szórakozik, hanem tanul és fejlődik is.
Harmonikusabb lesz a mozgása, érettebbé válnak az érzékszervei, igénye lesz a beszédre. Általában véve a figyelme kinyílik a világra.
Drága szülők, ragaszkodjatok hát ti is a közösen eltöltött, hasznos programokhoz, mert a mi legdrágább kincseinknek a legnagyobb örömet az jelenti, ha veletek együtt fedezhetik fel a világot. Platón már rég megmondta: «Tudod-e, hogy  a kezdet a legfontosabb, általában is, de különösen a fiatal és zsenge lényeknél? Hiszen leginkább ilyenkor lehet őket formálni, s ilyenkor vésődik beléjük az a forma, amelyet bennük kialakítani vágyunk.»
Mindenkinek jó játékot kívánok!”
Gombos Edina, a “Gombos Könyvek” háziasszonya

Ez a hiánypótló kötet a 0-2 éves gyermek megfelelő értelmi-érzelmi fejlődéséhez szükséges szülői támogatás kialakításához nyújt elméleti hátteret és kézzelfogható ötleteket.

Partvonal Kiadó – Gombos könyvek
www.partvonal.hu

Partnereink

  • Kelly's Hungary partner
  • BioGaia partner
  • Naturland_logo
  • univer_logo
  • Sonnentherme_logo
  • rossmann_logo
  • RMC_logo2
  • Ringato_logo
  • reckitt_benckiser_logo
  • Penzvero_logo
  • partvonal_logo
  • Mens_Health_logo
  • LG_logo
  • harmat_kiado_logo
  • gyermekmento_logo
  • GSK_logo
  • eva_logo
  • weleda_logo
  • biopont_logo
  • beiersdorf_logo
  • amiotthonunk_logo
  • alma_logo
  • aegon
  • berlin_chemie_logo
  • boiron_logo
  • emmi_logo
  • hellobaby_logo
  • henkel_logo
  • honda_logo
  • kepmas_logo
  • kolping_hotel_logo
  • magyarkonyha_logo
  • magyartermek_logo
  • operahaz_logo
  • otpep_logo
  • philips_logo
  • teva_logo
  • unilever_logo

Promobox
az első pillanattól...