Gyed Extra

Hivatalos ügyek 2015. augusztus 10.

edesanya_persely

A 2014. január 1-től hatályba lépő intézkedéscsomag megkönnyíti a gyermeket vállaló családok és a munkába visszatérő édesanyák életét.

  • Munka GYED/ GYES mellett

Januártól a GYED és GYES mellett már korlátlanul lehet munkát vállalni, ha a gyermek elmúlt egyéves. Eddig a GYED folyósítása alatt egyáltalán nem lehetett dolgozni, a GYES alatt pedig csak legfeljebb heti 30 órában. A módosítás nemcsak azokat a szülőket érinti, akiknek 2014. január 1. után születik gyermekük, hanem azokat is, akik ennél korábban szültek és gyermekük már elmúlt egyéves.

A szülők döntési szabadságát tovább növeli, hogy a munkavégzést nem csak az előző munkahelyen, hanem bárhol lehet végezni és időkorlát sincs, vagyis akár pár napot, hetet, hónapot is lehet dolgozni GYED, GYES mellett. Azok a szülők pedig, akik gyermekük mellett már jelenleg is dolgoznak, és emiatt felfüggesztették a nekik járó ellátást, jövő januártól kérelmezhetik a lakhelyük szerinti egészségbiztosítási szervnél, hogy a még hátralévő időre ismét folyósítsák számukra a GYED-et vagy a GYES-t.

Az intézkedés választási lehetőséget nyújt a szülőknek, hiszen így már szabadon eldönthetik, mikor menjenek vissza dolgozni, nem kell attól tartaniuk, hogy elveszítik a fennmaradó időre járó ellátást. Fizetésük mellett megkapják a családtámogatást is.

  • Testvér GYED/ GYES

A gyermek után járó gyermekgondozási ellátások (GYED, GYES) továbbfolyósításra kerülnek abban az esetben, ha 2014. január 1. után újabb gyermek születik a családba, aki után a szülők szintén jogosultak lesznek ellátásra. Eddig ilyen esetben az idősebb gyermek után járó összeg folyósítása megszűnt, és csak az újonnan született testvér után járt ellátás.

Az új szabályozás szerint valamennyi gyermek esetében folyósításra kerül a gyermek után járó valamennyi ellátás a gyermek három éves koráig. Amennyiben tehát a nagyobb gyermek három éves kora előtt születik meg a kistestvér, a szülők jogosultak lesznek a nagyobb gyermek és az újszülött gyermek után járó ellátásokra egyaránt. Abban az esetben, ha nagyon rövid idő telik el az egyes szülések között, még az is előfordulhat, hogy egy ideig egyszerre akár három gyermeke után kapjon ellátást a szülő (pl. a legidősebb után GYES-t, a középső után GYED-et, a legfiatalabb után pedig TGYÁS-t). Az egyetlen kikötés, hogy GYES-ből egyszerre legfeljebb két ellátást lehet folyósítani (kivéve ikrek esetén).

Lényeges, hogy a továbbfolyósítás kizárólag a 2014. január 1. után született kisebb testvérekre vonatkozik; amennyiben tehát mindkét gyermek 2014. előtt született, és így az idősebb gyermek után járó ellátást már a fiatalabb testvér születésekor megszüntették, azt nem lehet újra megállapítani és az esetleg hátralévő időre továbbfolyósítani 2014. után sem. Annak viszont nincs akadálya, hogy aki jelenleg is kap gyermeke után GYES-t vagy GYED-et, és jövőre ismét szül, akkor az első gyermek után kapott ellátást továbbfolyósítsák; nem feltétel tehát, hogy mindkét gyermek 2014. után szülessen.

A közös háztartásban élő gyermek jogán a gyermekgondozási ellátásokat a szülők választása szerint bármelyik szülő igénybe veheti, azzal a kikötéssel, hogy egyidejűleg mindkét szülő nem vehet igénybe gyermekgondozási ellátást. Tehát ha jelenleg az anya részesül első gyermeke után GYED-ben vagy GYES-ben, akkor a következő gyermek után járó terhességi-gyermekágyi segélyt – majd ezután a többi juttatást – is csak az ő számára lehet megállapítani.

A 2014. január 1. után született ikergyermekek szülei a munkaviszonyuk alapján eredetileg meghatározott GYED időtartamának lejárta (általában a gyermek 2 éves kora) után választhatnak, hogy a jelenlegi szabályok szerint járó többszörös összegű GYES-t kérik, vagy pedig igénylik a GYED további egy évig történő folyósítását (utóbbi esetben erre az időszakra a többszörös GYES-ben nem részesülhetnek, csak a GYED lejárta után).

  • Diplomás GYED

Az egyetemisták gyermekvállalását megkönnyítendő a kormány 2014. január 1-től azok számára, akik már legalább egy év aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek és gyermekük születik, a gyermek egyéves koráig GYED-re lesznek jogosultak. A kiszámításánál a mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben részt vevő hallgatóknál a minimálbér (2014-től 101 500 Ft) helyett a magasabb összegű (2014-től 118 ezer Ft) garantált bérminimum lesz az ellátás alapja, és csak az alapképzésben részt vettek esetén veszik alapul továbbra is a minimálbért.

A már végzett hallgatók esetén diplomás GYED-re jogosít az is, ha munkaviszony hiányában a szülésre a diploma – vagy annak hiányában az abszolutórium – megszerzését követő 1 éven belül kerül sor.

A jelenlegi szabályok szerint a felsőoktatási hallgatók vagy pályakezdő diplomások csak fél évet számíthatnak be a hallgatói jogviszonyukból a GYED-hez szükséges egyévi jogosultsági időbe. Így mindenképpen rendelkezniük kell még legalább fél év munkaviszonnyal. Ez sok fiatalt, – akinek nem volt lehetősége dolgozni tanulmányai alatt vagy közvetlenül annak befejezése után – kizár az ellátásból. Ráadásul a hallgatói jogviszony fél évére legfeljebb a minimálbér összegét veszik figyelembe jövedelemként az ellátás összegének kiszámításánál.

  • További foglalkoztatási kedvezmények nagycsaládosoknak

A Munkahelyvédelmi Akcióterv kibővítésének keretében könnyebben térhetnek vissza a munkába a három vagy több gyermeket nevelő édesanyák. 2014-től a munkaadók a foglalkoztatás első három évében mentesülnek a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól; a foglalkoztatás 4. és 5. évében pedig csupán 14,5%-nyi adót kell megfizetniük. Ezek a foglalkoztatási kedvezmények 2014-től már valamennyi olyan munkavállalót érinteni fognak, akik a gyermekgondozási ellátások folyósítása mellett vagy annak lejártát követően állnak munkába.

Jelenleg a munkahelyvédelmi akcióterv 2+1 évig járulékmentességet és járulékkedvezményt biztosít minden GYED-ről, GYES-ről, GYET-ről visszatérő kisgyermekes munkavállalót foglalkoztató munkáltatónak a munkabér első 100 ezer Ft-ja után. Így az első két évben – havi százezer forint után – egyáltalán nem kell megfizetniük a munkáltatóknak a 27%-os szociális hozzájárulási adót és az 1,5%-os szakképzési hozzájárulást, a harmadik évben pedig csak a rendes adómérték fele terheli őket.

logo

Emberi Erőforrások Minisztériuma

csaladitudakozo.kormany.hu

Partnereink

  • Kelly's Hungary partner
  • BioGaia partner
  • Naturland_logo
  • univer_logo
  • Sonnentherme_logo
  • rossmann_logo
  • RMC_logo2
  • Ringato_logo
  • reckitt_benckiser_logo
  • Penzvero_logo
  • partvonal_logo
  • Mens_Health_logo
  • LG_logo
  • harmat_kiado_logo
  • gyermekmento_logo
  • GSK_logo
  • eva_logo
  • weleda_logo
  • biopont_logo
  • beiersdorf_logo
  • amiotthonunk_logo
  • alma_logo
  • aegon
  • berlin_chemie_logo
  • boiron_logo
  • emmi_logo
  • hellobaby_logo
  • henkel_logo
  • honda_logo
  • kepmas_logo
  • kolping_hotel_logo
  • magyarkonyha_logo
  • magyartermek_logo
  • operahaz_logo
  • otpep_logo
  • philips_logo
  • teva_logo
  • unilever_logo

Promobox
az első pillanattól...