Csuklás

Homeopátia 2015. július 23.

baba_csodalkozik

A babák csuklásának nincs köze a lélegzetvételhez, hanem egy ún. vegetatív reflexről van szó, melyet a rekeszizom ingerlése vált ki.

A babák már az anyaméhben is csuklanak, és itt egyáltalán nem vesznek még levegőt. Állítólag a méhen belüli csuklás edzi a rekeszizmot a későbbi levegővételre.

Csecsemőknél a csuklást leggyakrabban a teli pocak okozza, és főleg nagyon kicsi babákra jellemző. A bolygóideg, mely kiváltja a csuklás reflexét, egy szakaszon a nyelőcső mellett fut, majd a gyomor falát is behálózza. Ez az oka annak, hogy sok evés után, amikor a gyomor feszül, gyakoribb a csuklás.

Néha csuklik a baba akkor is, ha hirtelen hideg lesz körülötte, ha izgul, vagy ha túl sokat nevetett. Általában, ha a babát zavarja a csuklás, sírva fakad, és a csuklás megszűnik. Ha nagyon gyakori vagy sokáig tart, érdemes megemlíteni a gyerekorvosnak.

Saját tapasztalat:

A szopás legtöbbször megszünteti a csuklást.

Érdemes megbüfiztetni a babát, ha rögtön evés után csuklik.

Ha nincs más, kis citromlé segít, mert a baba úgy meglepődik az ízétől, hogy elfelejt levegőt venni egy pillanatra – ez ugyanolyan hatású, mint amikor a felnőttet megijesztjük csukláskor (ilyenkor a magasabb szén-dioxid tartalom miatt a rekeszizom elernyed).

A legjobb testhelyzet ilyenkor, ha háton fekve a baba térdét a mellkasához szorítjuk.

Homeopátiás tanács:

Csuklás koktél:

NUX VOMICA + CUPRUM (ajánlott potencia 9 vagy 15 CH, tízpercenként)

Partnereink

  • Naturland_logo
  • univer_logo
  • Sonnentherme_logo
  • rossmann_logo
  • RMC_logo2
  • Ringato_logo
  • reckitt_benckiser_logo
  • Penzvero_logo
  • partvonal_logo
  • Mens_Health_logo
  • LG_logo
  • harmat_kiado_logo
  • gyermekmento_logo
  • GSK_logo
  • eva_logo
  • weleda_logo
  • biopont_logo
  • beiersdorf_logo
  • amiotthonunk_logo
  • alma_logo
  • aegon
  • berlin_chemie_logo
  • boiron_logo
  • emmi_logo
  • hellobaby_logo
  • henkel_logo
  • honda_logo
  • kepmas_logo
  • kolping_hotel_logo
  • magyarkonyha_logo
  • magyartermek_logo
  • operahaz_logo
  • otpep_logo
  • philips_logo
  • teva_logo
  • unilever_logo

Promobox
az első pillanattól...